Drámai hírek

Pár nap híján lejárt ez elsö év. És hihetetlen de igaz: maradni szeretnék. Egy évet, kettöt, hármat, négyet – nem tudom! Életemben elöször merült fel bennem, hogy talán megérdemel egy komoly eröfeszítést, megtartani egy állást a tervezett idön túl. Ez egy forradalmi gondolat számomra. Eddig mindig úgy éreztem, hogy bárki örülhet, hogy hajlandó vagyok neki dolgozni. És ha nem tetszett valahol (FAO, egyetem, tanácsadócég, …) nagyon gyorsan kerestem valami mást, de minimum magamban dünnyögtem (létezik ez a szó?), mért nem adnak érdekesebb feladatot, mért olyan inkompetens mindenki, minek a stressz és mért nem fizetnek jobban. Az IDB is örülhet, hogy nekik dolgozom, de én is örülök! Nagyon.

Múlt héten Paraguayban álltam egy szójamezö szélén. Három napja úton voltam egy kolegával, spanyolul tárgyaltam ügyfelekkel és szakértettem kombinalt erdö-legelö projekteket. Jött a vihar. Két órával a fénykép után kaptam egy emailt az okostelefonomra, hogy másnap estig válaszoljak kommentárokra egy benyújtott ötmilió dolláros kérvényt illetöen. A Paraguayi pampán. Egy négykerékmeghajtású kisteherautóval úton Foz do Iguacu felé másnap hajnali ötkor elkezdtem írni a válaszomat. Kész lett. Ma megtudtam hivatalosan, hogy megkaptuk a pénzt. Mindenki odavan.

*
Ezzel azt szeretném mondani, hogy stressz, az van. Hülye kollegák is. De van érdekes feladat, felelöség, sikerélmény, jó fizu. És továbbra is gyönyörü tájak. Felejthetetlen pillanatok Délamerika best-ofjai ölében. Mindig is ilyen munkát akartam végezni! Szintén elöször életemben teljes büszkeséggel adom oda bárkinek a névjegykártyámat. Komoly, kétnyelvü, a nagyvilágról szól. Boldog vagyok.

Advertisement